A falu mai nyelvi világa, amelybe Máthé Kriszta belekerült, két nyelv legalább öt egymásba folyó változatából áll: a román köznyelvből és a helyi román nyelvjárásból, az archaikus magyar nyelvjárásból, valamint a székelyből (amelyet maga Kriszta is anyanyelvjárásaként használ) és a közmagyarból. A mindennapokban ezeknek nincsenek pontos határaik, itt nincs külső norma, a helybeliek tudják, kivel hogyan kell, hogyan illik beszélni. Emiatt értelmetlenné válik a nyelvtisztaság vagy a közös mérce alapján meghatározott nyelvhelyesség. Itt az emberi természetesség az uralkodó, az a természetesség, amelyben benne van a nyelvi hagyomány, az egyik nyelvből a másikba való átlépés állandó lehetősége, benne vannak az emberi érzelmek és kapcsolatok. A magyarórákkal mégis az a Máthé Kriszta által sem titkolt szándék, hogy a közösség eredeti nyelvét már-már elhagyó gyermekek újra birtokba vehessék a családjaikban még használt helyi nyelvmaradékot és a magyar közös változatát. Az anyanyelvüket.
Máthé Kriszta munkáját és szövegeit az teszi hitelessé, hogy a frumószai életét nem missziónak tekinti, hanem természetes emberi létnek. Azt érezteti az olvasóval, hogy ő mindig többet tanul a gyermekektől, az idősektől, a közösségtől, mint amennyivel ő gazdagíthatja őket. El is kell hinnünk neki, hiszen az igazi tanító, az igazi tanár mindig ezt érezheti, és be is vallhatja. Ez az ő életének a jutalma. Nincs retorika, nincsenek kánonok, az élet van, az emberi értékek vannak, a lélek befogadó és kiáramló rezdülései. A mondatról írta valahol Karácsony Sándor, hogy abban az alany a világra vonatkozik, az állítmány az életre. Ebben a frumószai létben és az itteni nyelvi világban, a szövegekben és a mondatokban megvan a helyi változó világ lenyomata, és bennük van az élet sokféle fordulata, az emberi sorsok. És ezek mind a szerző saját életének részeivé válnak.
Péntek János és Tóth Attila (részlet az előszóból)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése