2017. november 27., hétfő

Szeretik a szót, a szépet és a könyvet




Az Europrint Kiadót képviselő Derzsi Judit azt mondta: türelmetlenül várja, hogy bemutassa a kiadó elmúlt évi termékeit. Az idei Könyvmaraton programját Szűcs László, a Várad Kulturális Folyóirat főszerkesztője ismertette, kiemelve azt: úgy döntöttek, hogy ezúttal nem a klasszikus, megszokott könyvbemutatókat tartják, mert a szerzők joggal sérelmezték azt, hogy a nagy jövés-menésben, a futószalagon egymás után következő bemutatók miatt nem kapnak elég figyelmet. És egyébként is, vannak még olyan kiadványok, melyeken még dolgoznak, tehát csak ezután fognak megjelenni. Simon Judit két kötetet ismertetett. Mátyás Zsolt Imre színművész Diógyerek című novelláskötetét már korábban bemutatták, míg Fazekas Csaba Protestantizmus és közélet a XIX. századi Bihar vármegyében: Szilágyi Lajos életútja című könyve aznap jött ki a nyomdából. Id. Szilágyi Lajos (1784-1865) Bihar vármegyei nemes, a Bihari Református Egyházmegye világi ülnöke nem volt különösebben jelentős közéleti személyiség, történelemformáló politikus, viszont érdeklődött a helyi és országos közélet iránt, a protestánsokat az 1830-as években ért sérelmek miatt felekezeti egyenjogúságot követelt, például a házasságkötéskor, többek közt erről is lehet olvasni a kiadványban. Derzsi Judit azoknak ajánlotta az Europrint által megjelentetett, vagy a kiadótól megrendelt köteteket, „aki szeretik a szót, a szépet és a könyvet”. Felmutatta például a Murádin László nyelvész: Az asszony nem ember?, Bihari Csaba: Falusi mesék, Nemlaha György: Kabaré A Holnap városában című kiadványokat. Szűcs László, Móra László A román kézilabda magyar legendái című könyvet és a már bemutatott Dánielisz-kötetet állította fókuszba, illetve jelezte: előkészületben Keresztesi József naplója, Mozog Nagy Imre postamester visszaemlékezése, az Élő Várad antológiája, a MÚRE riportkönyve és a Karácsony a Szilágyságban.

Forrás: Bihari Napló 2017. november 27
Fotó: Dudás Levente

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése