2017. június 26., hétfő

Értelmiségi karriertörténetek, kapcsolathálók, írócsoportsulások

Szerkesztette: Biró Annamária - Boka László

2015. szeptember 10-11-én zajlott le Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetem Magyar Nyelv- és Irodalom-tudományi tanszékének szervezésében az az interdiszciplináris konferencia, melynek válogatott, szerkesztett anyagát tartja kezében az olvasó. A két évvel korábban útjára indított tudományos konferencia-sorozat - amely reményeink szerint 2017-ben folytatódik ismét - hézagpótló szerepet kíván betölteni hazai irodalomtörténeti és kultúratudományi vizsgálódások keretein belül az értelmiség-kutatás mindezidáig feltáratlan, ámde nagyon is összetett, történeti, elméleti és szociológiai kereteket egyaránt igénylő folyamataiban. A kötet - a konferenciákhoz igazodva, s az első, hasonló című kötet visszhangján, sikerén felbuzdulva -, közel 25 előadó tanulmányát nyújtja e témában, a "második felvonás" legjavának eredményeit tehát, eltérő korszakokra, egyénekre és csoportosulásokra, valamint kapcsolati hálókra összpontosító kutatások mentén. (ISSN 2559-2548)
A kötet a nagyváradi Europrint kiadó gondozásában jelent meg 2017-ben. Nyomtatott változata csak a kiadó székhelyén vásárolható meg, illetve megrendelhető a www.europrint2000.ro honlapon.  

2017. június 2., péntek

A színház tüneményes jelenét rögzíti Nánó Csaba interjúkötete



A színpadi játék tüneményes, mindenkori jelen idejét rögzíti Nánó Csaba újságíró második, kincses városbeli színészekkel készített interjúkat tartalmazó kötete – fogalmazott Visky András, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészeti igazgatója az Egy élet nem elég című, az Europrint kiadónál napvilágot látott kiadvány szerdai bemutatóján. Mint elhangzott, a megszólaltatott művészekkel készített interjúkat nem mindig volt egyszerű szerkeszteni, hiszen az is megtörtént, hogy az alany négyszer kérte vissza a szöveget, vagy hogy hatórás hanganyagból kellett az újságírónak dolgoznia, az egy újságoldalnyi szöveg pedig sokszor szűkösnek bizonyult. A megjelent interjúk korabeli fogadtatásáról Nánó Csaba elmondta, érezhetően sikerük volt, az olvasóközönség várta a következő beszélgetést, megesett, hogy az utcán is gratuláltak neki. A kötetben olyan ünnepelt kolozsvári művészek mesélnek pályájukról, színészi hitvallásukról, mint Vitályos Ildikó, Széles Anna, Bisztrai Mária, Barkó György, Orosz Lujza, Krasznai Paula, Sebők Klára, Kakuts Ágnes, Török Katalin, a rendszerváltás előtt a kincses városból Magyarországra telepedett, ott befutott színészek is, mint Bács Ferenc, vagy Keresztes Sándor – aki később visszatért az itteni társulathoz, vagy kolozsvári születésű, más városokban játszó művészek, mint Lohinszky Lóránt vagy Higyed Imre. A kiadványban az Albert Júliával, Jancsó Miklóssal, Borbáth Júliával, Lázár Erzsébettel, Stieff Magdával készített beszélgetések is olvashatóak. A szerző interjút készített a nemrég elhunyt Fülöp Sárközy Júliával is, aki színészként kezdte, majd ügyelőként folytatta a társulatnál. A bemutatón szó esett arról is, hogy miként élték meg a művészek az 1989 előtti nehéz időket, amikor fojtogatóvá vált itthon a légkör, így sokan kitelepedtek közülük Magyarországra, ahol olykor otthontalannak érezték magukat, és arról is, milyen sok tekintetben sérülékeny a színész, akinek számos tényezőnek kell megfelelnie alkotó munkája során: a rendezőnek, kollégáinak, a közönségnek, önmagának. Nánó Csaba azt is elárulta, még 30 interjúja vár szerkesztésre, kiadásra, úgyhogy már készíti a következő kötetet, amelyben az 1960 és 1987 között működő kolozsvári színjátszó csoport, a Stúdió színpad történetét rögzíti gazdag képanyaggal, plakátokkal, fényképekkel, kritikákkal. A kötet szintén az Europrint kiadónál jelenik majd meg, amelynek vezetője, Derzsi Ákos a bemutatón elmondta, a könyv megszületése többet jelent a kiadó számára a puszta üzletnél, a kiadó, a nyomda és a szerző közti szép kapcsolat eredménye.


KRÓNIKA -Kiss Judit • 2017. június 01., Fotó: Biró István