Az
erdélyi színésznél nincs sérülékenyebb ember a világon. És
kiszolgáltatottabb sem. Úgy szorítja őt a lét elviselhetetlen
könnyűsége, hogy abba bele lehet pusztulni. Mindent egy maroknyi
álomért. De kell-e ez nekem? Mármint néhány erdélyi színész
fátyolként lebegő emlékezete, mely beteríti a virtuális ködbe
vesző hétköznapokat? Lám, újra egy kérdőjel. Hideg kampóként
kapaszkodik belém. Persze, azért vagyunk, hogy valahol otthon is
legyünk. Egyedül a négy fal közt. Vagy mégsem? Lehet másként
is? Mit feleljek, ha valaki hirtelen rám kiált: Ki vagy? És
vannak, akik tudnak válaszolni. A kiválasztottak. Szavuk örökké
szitáló meleg eső.
Ebben
a kötetben is, mint az előző, igen sikeres első részben, Nánó
Csaba csupán kérdez. Halkan, emberséggel, értőn. S nekünk
olvasóknak nincs más dolgunk, mint kitépni magunknak néhány
csendes órát a hullámzó időből, hogy ráébredjünk, kell még
a remény.
Sorbán
Attila